2009. augusztus 31., hétfő

Fokhagymás szójaszeletek


A szójának rengeteg fajtája van, ami egy vegetáriánus étrendjébe bekerülhet, úgymond alapélelmiszer. Mi kéthetente egyszer eszünk szójaféleségeket. Mint semmit sem az étkezésben, ezt sem érdemes túlzásba vinni. Továbbá ügyeljünk arra, hogy csak olyan terméket vegyünk, ahol kizárt a génmanipuláció. Szóját, mint már említettem többféle formában fogyaszthatunk: granulátum, kocka, szeletek, tofu, és tejtermékek helyettesítőjeként, sőt még desszertként is.
A mai ételnél a szeletekre esett a választásom, hiszen Hugo ezt könnyedén meg tudja fogni, és szájába gyömöszölheti. Nem is történt másként:) A szója egyike a legallergénebb élelmiszereknek, ami egy kisbaba étrendjébe bekerülhet, ezért nagyon figyeljünk, csakis 1 éves kor után adjunk Nekik.

Hozzávalók:
-szójaszeletek,
-vega mix fűszerkeverék, -
- egy pici olívaolaj
-kevés só, bors, édespaprika
- egy nagy gerezd fokhagyma

Elkészítés:
A szójaszeleteket bő vegamixes-sós vízben 1o-15 percig előfőzöm, majd mikor kész, leöntöm a vizet, papírtörlőre szedem, és a tetejéről is papírtörlő segítségével itatom fel a vizet. Egy külön kistálkába olívaolajat, vegamixet, kevés sót borsot,paprikát az összenyomott fokhagymával összekeverek, majd bekenegetem vele a szeleteket. Egymásra pakolom őket, majd félóráig állni hagyom a pácban. Kisütöm forró olívaolajban őket. Ügyeljünk, hogy ne sok olajat használjuk, ne lepje el a sülő szeleteket az olaj. Mivel előfőztük, így nem kell csak 2-3 percet mindkét oldalán sütni, és nem is lesz olyan érzésünk, mintha gumitalpat rágnánk:))
Köretként lehet bármit készíteni, én ezúttal a Frutti kakukkfüves sültburgonyatallérjait választottam. Mindkettő nagy sikert aratott.
Készíthetünk hozzá, még friss salátát, bármilyen salátaféleségből, illetve kovászos uborkával is isteni, a fiam él hal érte:)))
A recept igen gyorsan kivitelezhető. Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

Marcipán és Frutti írta...

Palacsintatésztában (persze fűszeres fokhagymás) nem próbáltad még?isssteni.Örülök,hogy sikeres volt a burgonya:)

Great írta...

ugy latom a fokhagyma Nektek is alap:) Hugo ugy imadja, hogyha a szajahoz tartok egy egesz gerezdet, nyitja a szajat:)))) persze nem eszi meg ugy.
jo otlet, megprobalom ugy is legkozelebb. igen, a burgonya is fantasztikus. szerinted sutoben sutve milyen lenne? bar akkor le kellene takarni alufoliaval ugye? kulonben sosem lesz kesz.

LiliNortianyu írta...

Mi is nagyon szeretjük a szójás dolgokat,a fasírttól a parizerig.Sőt a szójás parizer jobban ízlik a Lilinek,mint az állati eredetű.Sajnálatos,hogy allergizál,mivel nagyon sok lehetőség rejlik benne.